Ember nem volt a világon szerintem aki nálam jobban féltette a Kispál és a Borzot bármilyen új zenei anyag megjelentetésétől, pláne két szörnyű youtube klip hallatán és tudván, hogy mit képes összehaknizni az amúgy jobb sorsra érdemes Csík Zenekarral a banda. A prekoncepció és sematikus gondolkodás tehát igazolódni látszott: igaza volt Lovasinak, tényleg kövér öreg köcsögök lettek, a zenekar meg egy nagy, mocsárba süppedt dinoszaurusz, amit fel kellett volna oszlatni 2002 körül. Ami innen következik, a kritikus (ön)kritikája, mert hogy én most már hivatalosan is tökhülye vagyok.
Nem állítván persze a következőkben, hogy ez a Kispál legjobb korszaka (véleményem szerint kettő is volt, két csúcsponttal: a Föld, kaland, ilyesmivel és a Velőrózsákkal), de hogy bőven élvezhető és fogyasztható lett a zene, el kell ismerjem.
És most nem rángatok elő a lejárt közhely helyett egy másikat, nevezetesen, hogy milyen jót tett Lovasinak a Kiscsillag (elmaradt kritika nem sokára), a hangsúly sokkal inkább azon van, hogy a második Kiscsillag lemezre végre hőn szeretett Bandibácsink számára is egyértelmű lett, hogy egészen pontosan miben és hogyan más az a zenekar, mint a Kispál, így a két sziámit végre egy nyisszantással külön utakra tudta terelni, ami a KCS részéről egy az elsőnél sokkal jobb második lemezt, a Kispálnál pedig végre (2000 óta először) megint egy elejétől végéig vállalható (igaz, csak négy szám hosszú) kiadványt eredményezett.
Na de lássuk a medvét. A két új dalt, a Többiektőlt és a továbbra is szörnyű című Űrbemarkolót ismertem én már a youtube-ról és a számokra (hálisten) jóformán rá se lehet ismerni, a Többiektőlben végre fel lehet ismerni a zenei szándékot (mióta várunk már egy ilyen riffre, Kispál Úr!), az Űrbemarkoló pedig megkapta a koncertfelvételeken még csak egész halványan sejthető (akkor még inkább csak remélhető) dögös, diszkós lüktetést. Az új új szám, a Dobog itt az igazi meglepetés, ami pedig nagyon kellemesre sikerült, bár nem lehet ilyet mondani, bír egy jó Kispál szám minden erényével, még épp megfelelően idióta szintetizátor, dorombolós Lovasibasszus, Kispál utánozhatatlan riffjei, ütős refrén, hamisítatlan Kispálhangulat, de ez még mind nem lenne elég: a lényeg itt a wait for it: G R Ú V. Igen, bevallom, én is a szkeptikusok közt voltam, nem nagyon hittem a velem egy korosztályba tartozó Mihalik Ábelben, azonban láss csodát, a dolog bevált. Ugyanolyan pontosan, precízen, mégis élesen dobol, mint Michael Zwceker, viszont utóbbinál jóval intelligensebben, ez utóbbiban, mármint zenei intelligenciájában (persze már csak fiatal korának köszönhetően is még csak nyomokban) minden idők (szerintem) legjobb magyar dobosára, bizonyos Csülökre emlékeztet, nem akarom elkiabálni, de mintha meglenne az ideális dobos.
És bár már most túlárad ez a poszt és meg fogok még bánni ennyi dicsérő szót egy bejegyzésen belül: az Alkoholra rövidített című szám EP-verziója baromi eredeti lett, vicces, ötletes, merész, de nem öncélú. Mondjuk, ha a dolog lemezre (mármint nagyra) is felkerül, azért nem bánnám, ha a konvencinálisabbat, a koncertverziót is hallhatnánk stúdióminőségben.
Ez azonban egy EP (az igencsak megcsonkított anyagú 20 éves DVD-hez bónuszként, trendi módszerrel, ingyen letöltésként mellékelve), és mint ilyen, igen, mint sokszor írtam, a magyaroknak még mindig (?!) szokatlan és újként ható műfaj (holott sokak szerint nemcsak a jövő vezető műfaja, de már a jelené is), annak pedig a maga nemében tökéletes. Mondjuk címet azért adhattak volna neki.
PS: Csúnya nagy fekete pont is jár azért, nevezetesen az Űrbemarkolóban és a Többiektőlben dilettáns és érthetetlen módon halkra kevert vokálért. Nem is értem a dolgot, legalábbis ezen a szinten...
