Az utóbbi időkben igazán nagy és fontos új anyag (leszámítva Beck, illetve Patti Smith új lemezeit, rivjúk hamarosan) nem került a kezembe, viszont érdekes törmelékek kerültek ki több együttes virtuális kezei közül is. Ilyen például a várva várt (Liam Gallagher szerint ritmusközpontú és merőben új szellemű) új Oasis lemezt beharangozó remix is, a Falling Down című számból. Persze a Chemical Brothers újraértelmezéséből nem könnyű visszakövetkeztetni az eredeti dal paramétereire, de amit hallhatunk, mégis modern és üdítő hangzású, kicsit indusztriális popzene, hiába, az Oasis valóban mindig akkor van a legjobb formájában, ha nem akar többnek látszani, mint ami - elsőrangú tömegfogyasztási cikknek, a Chemical Brothers munkája pedig (kit lephet még meg ez?) profi. Mindenesetre annyi biztos, hogy ez alapján megélénkült érdeklődéssel várhatjuk az októberben megjelenő Dig Out Your Soult.
Az egyszerűen kikerült remixszel szemben a Bloc Party igyekezett a lehető legnagyobb hisztit kelteni új, Mercury című kislemeze körül, a hivatalos honlapon indított visszaszámlálás után Zane Lowe rádióműsorában bemutatott új szám bár a rajongók és lelkes fórumozók többségének tetszését az első visszajelzések alapján nem nyerte el, nem rossz szám, igaz, nagy bánatunkra nem is jó. Azt már megszokhattuk, hogy a Bloc Party húzásai megszokhatatlanok, de ez a dal még a szokásos kísérletező hajlamnál is többet mutat az angol zenekarból. Elektronikus ritmusok, sample-ökből építkező gépileg megbuzerált (kissé monoton) vokálok jellemzik a dalt, amiben, bár az együttes két gitárost is foglalkoztat, klasszikus, egészséges gitárhangot egyet sem hallhatunk, sokkal inkább emlékeztet az egész zenei káosz egy esetleges fiatal absztrakt hiphopsztár első (két napig listavezető) slágerére, mint a Bloc Party nagy visszatérésére. És bár a dal ettől még érdekes és kétség kívül eredeti gesztust jelképez, béoldalnak alkalmasabb lenne.
A The Cure (a lenyűgöző The Only One és a koncertverzióhoz képest - is - csalódást okozó Freakshow kislemez után) immáron a harmadik single-t adta ki szeptember 13-án megjelenő, továbbra is hivatalosan cím nélküli albumáról. A Sleep When I'm Dead a Freakshowhoz hasonlóan valahogy összeszedettebben és kellemesebb összhatást keltve szólt a korábban keringő bútlegeken, a helyzet azonban nem annyira rossz ebben az esetben. Ha elvonatkoztatunk attól, hogy ez a szám tud azért jobban is szólni (főleg a gitárhangzás lett valahogy nagyon mellélőve a lemezverzión, túl éles, túlságosan steril a megszólalás, ezzel pedig szabályosan kizsigerelődik a dal), el kell ismernünk, nem olyan rossz a végeredmény. Annál is inkább, mivel ezen a kislemezen (szemben a The Only One-nal és a Freakshowval) a béoldalas szám győzelmet arat a sláger felett, a Down Under ugyanis egy nagyon szépen sikerült darab, az együttes régi, szebb napjait idézi - hangulatában leginkább a The Only One-hoz és az eggyel ezelőtti selftitled lemezhez köthető. Érthetetlen, miért maradt le a mostani anyagról, de sebaj, a fő, hogy megvan.
Végezetül pedig következzen Daron Malakian sideprojectjének, az év (eddigi) legnagyobb pozitív csalódását okozó Scars on Broadwaynek a második kislemeze (nagylemez úgy két héten belül), személyes koncertkedvencem, a Chemicals. Mindenekelőtt a jó hír: a dal ugyanolyan energikusan és trükkösen/érdekesen szól, mint a KROQ koncert kiszivárgott hanganyagán, Daron igazán nagy formában van, még ha a szándékosan végletekig eltúlzott énekesi gesztusok (az ember szinte hozzáképzeli a zenéhez ahogy kedvenc örmény gitárhősünk jágói arckifejezéssel, illetve egy közveszélyes elmebeteg mentalitásával villámgyorsan forgatja a szemét), egy kissé pont a rivális System of a Down-tag Serj Tankian stílusára emlékeztetnek is, a számból áthat a System, illetve System-tagok produkcióiból is elmaradhatatlan őserő, amit legkönnyebben egy BeckZoli idézettel lehet jellemezni: "mindegy, hogy mit mondasz, de azt mondd nagyon". Ezesetben méghozzá nemcsak nagyon, de hipnotikusan is, a gyors gitárfutamok, rideg dobgép- és szintetizátorhangok szünetében felcsendülő "Come, eat some chemicals with me" sor ugyanis akaratunktól függetlenül megragad a fejünkben és vissza-visszatér, nem is kevésszer. Bravó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése