Ejhaj. Sejteni ugyan lehet, de megtapasztalni minden alkalommal rosszabb: néha megárt túl korán túl jó lemezeket csinálni. A laszvegaszi The Killers artisztikus homopopja már az első, Hot Fuss című lemezen is üdítően frissnek és kellemesnek hatott, a felerészt Joy Divisiont, felerészt U2-t keverő, mégis némi egyéni színezetet felmutató, elegáns, ezzel együtt mégis émelyítően extravagáns zenekar második lemeze, a Sam's Town című konceptalbum a maga nemében maga volt a tökély. A harmadik sorlemezről már a beharangozóként kimásolt Human kislemez ("Are we human / or are we dancer" - jézusom) elég rossz képet festett, de reménykedni azért lehetett, hogy a helyzet azért nem ennyire rossz. Nos, nem is az, de majdnem. A probléma igen egyszerű: kevés a jó dal, viszont igen sok a kifejezetten szar. Hogy ne kelljen klisészerű részletekbe mennem, egy felsorolás: Spaceman, A Dustland Fairytale, This is Your Life, Neon Tiger; íme a jobban sikerült dalok. A maradék vagy felejthető, vagy a csalódás mértéke miatt felejthetetlen csak. Pedig akad egy-két érdekes stiláris nyitás is, például a Joy Rideban a The Strokes First Impressions of Earth albumán kidolgozott hangzása felé, vagy ugyanezen dal vége felé a szvinggel is (távolról) flörtölve, illetve a már emlegetett Spacemanben a The Enemyt idéző o-o-ózó vokálrészek.
A végeredmény ettől még azonban folyós és elkent, helyenként unalmas, máshol csak erőltetett jobb lemezt érdemlő, szebb pillanatokkal. Kár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése