Hát igen. Eminemet furcsamód régóta hallgatok, kisiskolás koromban még menő is volt (azt hiszem, ez azóta sem változott, csak az én ízlésem, némiképp) és valahogy mindig belehallgattam a lemezeibe, bár nem rémlik, hogy akármelyiket is végig bírtam volna pörgetni megszakítás nélkül. Pedig a pofa a maga módján egy zseni, ezt el kell ismerni. És még azzal sincs kedvem mentegetőzni, hogy csak a háttérzene jó, Eminem, már amennyire az én alterrockhoz (meg még sok egyébhez) szokott füleim meg tudják állapítani, ijesztően jó repper, kiváló ritmusérzékkel (mármint a kellőnél is kiválóbbal), kellemes hangszínnel, izgalmas stiláris sokszínűséggel, slágeres dallamvilággal (már amennyi dallam kell a műfajhoz) és az átlagnál még legrosszabb formájában is kilókkal több szellemességgel és humorral. Arról nem is beszélve, hogy a lemezeit (bár nekem mindig túl hosszúak), nagyon jó érzékkel szerkeszti, nézzük csak meg például a Relapse felütését: a 3 am enyhe horrornak szánt nyomasztó-monotonitását egy gúnyos/feszes, Eminem által elhagyhatatlan (ön)anyázó darab, a My Mom követi, a kettő keveréke pedig a harmadik szám, a családi antiidillt szorongós-plasztikus életképekkel ecsetelő, sikító hegedű és dörmögő zongorasample-ökből építkező Insane. Sokszínűség. És jó ütemérzék. Ez marad a jellemző végig a lemez során és közhely, de igaz, jót tett Marshallnak ez a pár év csend, nemcsak az újult erővel tomboló kultusz miatt, hanem, mert ő maga is új erőre kapott, dalszövegeiben többet szorong és önemészt, mint valaha és sajátos idétlen humorát most még sötétebb tónusokkal keveri mint korábban. Az idegesítő közjátékok (skitek) sajnos továbbra sem bírnak elmaradni, persze, tudom én, hogy a replemez az replemez, nem pusztán dalok gyűjteménye, hanem mintha egy hiphop musicalt hallgatnánk a rádióban, mégis unalmas és zavaró a három zeneközbe iktatott minijelenet, egyszerűen megakasztja az embert, már azt, akit a dolog zenei része érdekel. Természetesen a tény, hogy minden dal hallgatható és fogyasztható a lemezen, már több is mint amennyit az átlag eminemhallgató elvár, mégis hiányzik egy olyan igazi nagy popsláger, amilyen a Without Me, a The Real Slim Shady vagy a My Name is volt. (A feltehetően ilyennek szánt promo kislemezként is agyonreklámozott We Made You nagyon színtelen-szagtalan.) Még ennél is jobban hiányoznak azonban az olyan, fehérholló szintű valódi értéket hordozó trekkek mint a Lose Yourself vagy a Stain volt anno. Ezek azok a dolgok, amiért a hiphoppal nem nagyon foglalkozó zenehallgató is becsüli Eminemet (túl a poszt elejefelé felsoroltakon és a zseniális üzleti képességeken), hogy nála a rep néha nemcsak a nagy csöcsökről, luxuskocsikról, vakító ékszerekről és a seggrázásról szól, igaz, mikor csak ennyi történik, azt is ezerszer inkább tőle. És hát ha már poplemez (valljuk be, mi sem mindig csak Sigur Róst és Pendereckit hallgatunk a nap huszonnégy órájában), az is legyen, ha egy mód van rá, legalább ilyen mint ez.
És hogy a humor dolog is igazolva legyen: klikk.
1 megjegyzés:
olvassa el az egesz blog, nagyon jo
Megjegyzés küldése