Nincs túl sok írnivaló a Green Day új lemezéről, ha csak épp azt nem kezdjük boncolgatni, hogy miért kellett ebben a formában, tehát egy fiktív zenekar bőrébe bújva lemezt kiadni egy közönségkedvenc bandának? Gyanítom, pont azért, mert közönségkedvenc, mert az American Idiot lemez mondhatni túl jól sikerült anno a Green Day-nek és a srácok tudat alatt vagy valószínűleg inkább fölött nagyon is tartanak a folytatástól. Így hát mielőtt nekiállnak szembenézni azzal a teherrel, hogy az előző lemezük nem csupán egy talicskányi kétperces popdal és köztük pár jobb, pár közepes és egy-két gyengébb gyűjteményük, hanem egy könnyűzenetörténeti fejezet (ha belegondolunk, valóban ijesztő már maga a tény is), még visszaugranak 40-45 évet az időben és a Foxboro Hot Tubs tagjaiként szemérmetlen koppintásokat végrehajtva egy nagyon jót zenélnek. És tényleg, a Stop Drop and Roll retrógesztussal A és B oldalra osztott mindössze harmincegy perce alatt egyszer sem lankad a hangulat, érezhetően nagy élvezettel és felszabadultan zenélnek a (koncerten besegítő vendégmuzsikusokkal kiegészült) tagok. A tősgyökeres gríndéjeseknek hiányozhatnak ugyan a balladisztikus lassítások, az elfogulatlan zeneélvezőknél azonban nem feltétlenül merül fel ez a szempont. Ami már valamennyire zavaróbb, az az a tény, hogy majdnem minden számnál az az érzésünk támad, mintha ezt már hallottuk volna, és bár kritikák garmadája bizonyítja be, hogy ez nagyrészt valóban így is van, engem az foglalkoztat inkább, hogy ahol nincs is így (=nem koppintottak), ott is így van, legalábbis így érezzük. A Green Day ugyanis pont az eredetiségét és a kreativitását áldozta föl az időnyerésért cserébe, ezért nem adhatták ki ezt az albumot a Green Day név alatt, ezért ez az egész Foxboro cirkusz - szerintem. Mindenhol más zenék hatását érezzük, ahol nem is konkrét kikacsintásokat tapasztalunk (halljátok, hé, ugye hogy ez pont olyan, mint a...), ott is olyan fokú stiláris szolgalelkűséggel találkozunk, mint a hármas egység irodalmi regnálása óta csak alig néhányszor. Tehát Amerika legjobb pánkegyüttese miután az American Idiot lemezzel szétfeszítette maga körül a zenei skatulyákat és egy életre leszidolozta magáról a gyakran inkább pejoratív punk jelzőt - beatebb lett még a legvaskalaposabb beatzenekaroknál is. Nos, nem tudom, valóban ez volt-e az átmeneti névváltoztatás oka, de, ha ez volt az, nagyon helyesen jártak el Billie Joe Armstrongék, ugyanis Foxboroként egy nagyon kellemes és hallgatható kis lemezt dobtak össze, Green Day-ként viszont inkább szégyellniük kéne magukat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése