Nos, a nagyjából egy poszttal ezelőtt megfogalmazott elvárások hálisten beigazolódtak, az év egyik, ha nem a legjobb hardrokkalbumát kaptuk Daron Malakian új prodzsektjétől. Juhéj.
Ellentétben a tavaly megjelent Serj Tankian szólólemezzel, az Elect the Deaddel, ahol nagyon is érezhető volt a System of a Downos szerzőtárs (ti. Daron) hiánya és a lemez, főleg a második felére kicsit egyhangú lett, a Scars lemeze kerek egész, nemcsak illeszkedik a System-életműbe, de (Serj prodzsektjével szemben) ki is tekint belőle. Az album igazi kihívása azonban abban állt, hogy hogyan és milyen irányba tud (ha egyáltalán tud) Malakian és együttese elszakadni a SOAD ötlemezes életművétől.
Bár a hangzás, a zene pörgős és melodikus részeinek virtuóz keverése és a néhol kiszámíthatatlan tébolyba átmenő vokálok mind-mind az anyaegyüttesre emlékeztetnek, ha igazán odafigyelünk, hallhatjuk, hogy a hivatalosan csak két System-tagból (John Dolmayan, Daron Malakian) álló zenekar, bár képzavarnak tűnhet, egyszerre mindkét irányba lépett egyet: nevezetesen a klasszikus rock, Black Sabbath és hasonlók, másfelől a modern, poposabb hangzás felé is, ennek ékes bizonyítéka a lemez során szinte végig jelenlévő (és nagyon intelligens arányban adagolt) szintiszekció.
Míg Serj lemezéről anno hiányzott Daron végtelen kreativitása, néhol már idegesítően rikácsoló vokálja és főleg virtuóz gitárjátéka, ez nem kölcsönös, Malakian annyira profin és elegánsan, ám mégis (ahogy azt már tőle megszokhattuk) száztízszázalékos átéléssel hozza az énekrészeit, hogy fel se merül közben a Tankian bozontos szakállzatából előtörő ijesztő hangorkán igénye.
A korábban már koncerten is helytálló sikerdarabok (a végül Exploding/Reloading címre keresztelt I Like Suicide, a World Long Gone, az Enemy, Cute Machines és a Whoring Streets, a kislemezekről - They Say, Chemicals - nem is beszélve) mind hozzák az elvárt színvonalat, az "újabb" új számok, mint a Serious - Funny ikerpár, Insane, Babylon és 3005 pedig egyenesen lenyűgözőek. A mindössze negyvenöt percben (!) elférő tizenöt szám változatossá, de színvonalában egységessé teszi ezt a bemutatkozást, ami könnyen lehet egyben detronizálás is, pláne, ha megnézzük, milyen állapotban vannak a nu- vagy alt metal színtér egyéb uralkodó együttesei: a KoRn épp szétesőben és fennállása egyik legrosszabb időszakában, a System tetszhalott, a Linkin Park pedig túl azon, hogy már a második lemezével kiiratkozott minden olyan szcénából, aminek a neve harddal kezdődik, a tavalyi lemezével végleg popegyüttessé romlott (per pillanat közelebb állnak hangzásvilágukban Justin Timberlake-hez mint bármely alt metal előadóhoz). Az egyetlen igazi vetélytárs (a kisebb modern hardrokk/metalbandákat leszámítva) csak a még mindig színvonalas produkciókat gyártó Slipknot lehet, de ez a harc is eldől nemsokára, hiszen már úton van az iowai darálógépek új lemeze.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése