Tori Amos az átlagművelt többség (tehát azok, akik lényegében semmit sem hallottak tőle, legfeljebb róla) szemében Björk valamivel unalmasabb verziójának tűnhet. Bevallom, magam sem vagyok Amos-szakértő, például egy lemeze sincs meg - bár most visszamenőleg beszereztem, amit tudtam. Holott nem most kezdtem őt hallgatni, de hát van ez így - az ember tisztel és kedvel valamely előadót, de az élet valahogy nem hozza úgy, hogy rákattanjon, végighallgassa retrospektíve a teljes életművet és több mázsa cikket olvasson róla. No de beszéljünk a friss anyagról. Tori Amos ugyanis kvázi tiszta lapot adott magának és korábbi lemezeitől függetlenedve (saját zenei előzményeitől mégsem elszakadva) készített egy szívszorítóan szép, brilliánsan egyszerű(nek tetsző), közben mégis mérnöki precizitással szerkesztett, időtálló lemezt. Meglepően zavartalanul adaptálja magát az ember a klasszikus zenei hangzásvilághoz, de a hangzásvilág még csak hagyján, a lényeg sokkal inkább a dallamvilágban és a dalszerkesztési metodikában van, itt ugyanis Amos nemcsak valami halvány hommage-át adja a komolyzenének, hanem szellemileg, lélekben átlényegülve már eleve olyasmit ír. Úgy kalibrálja saját zenei gondolkodását és úgy is kivitelezi a születő zenéket, hogy valóban Bach és tsa-i előbb jutnak eszébe, mint bármely könnyűzenei hatás. Persze mindez nem véletlen, Amos sok esetben variációkat ír már létező komolyzenei darabokra, de művészi becsületét mutatja az is, hogy még a mások által inspirált trekkeknél is föltünteti az ihlet forrását. Szóval - no nem mintha posztmodern korunkban ez oly meglepő lenne - van hozott anyag, melyet Amos nem is rejteget, sőt, nyíltan közli is meglétét, meglétüket a zenehallgatóval, viszont nemcsak tud vele mit kezdeni, saját képére tudja gyúrni a másoktól variáltakat és mások által inspiráltakat, hanem még méltatlanná sem válik a klasszikus zene nagyjaihoz, s bár biztos, hogy Tori Amos, mint a legtöbb könnyűzenész, persze nem említhető egy lapon teszem azt, Debussyvel, már az is nagy (nem is akármilyen nagy) szó, hogy mikor hozzányúlt, nem hozott szégyent magára, nem röhögtette ki magát. És bár a lemez ettől még egyszerre túl tömény és túl hosszú (álmos, magányos, félhomályos éjjelekre kiváló), ez azért már döfi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése