Adott egy zenekar, amely meglovagolta a britpopot, sőt, kevesek közt túl is élte azt(!) és túl van pályafutása egyik legnagyobb húzásán, a meglepően jól sikerült Don't Believe the Truth lemezen, amely friss feszes hangzása mellett nemcsak megőrizte a védjeggyé vált oasis-sound értékesebb összetevőit, de újra is definiálta azt. Az igazán nehéz munka (=átállás a kétezres évekre, ami ugyebár a Heathen Chemistryvel nem igazán jött össze) tehát már elvégeztetett, most már csak nem szabad elszúrni a dolgot; és hát az Oasis nem az a zenekar, amelyik elszúrná. A Gallagher fivérek nem szoktak kockáztatni, annál is inkább, mivel legutóbb 2002-ben is megjárták vele. A Dig Out Your Soul az a fajta lemez, amiben - jellemző módon - a borítója a legrosszabb, de egyben a legemlékezetesebb elem is. Liam és Noel már a 95-ös (What's the Story) Morning Glory óta nem alkotott semmi túlzottan emlékezeteset, esélyük is egyszer adódott csak igazán ezt megismételni, de ami a klasszikus oasis-hangzást megteremtő második koronggal sikerült, a kísérleti kitérőt jelentő 2002-es dalcsokorral olyannyira nem, hogy máig ez a lemez a zenekar munkásságának fekete báránya.
A munka most is elsőrangú, és ahogy azt az Oasistől már megszokhattuk, ügyesen összevadászott hatásokból építkezik. A már ismert Beatles örökség mellé most újabb hatások kerülnek a vegyületbe: a Charlatans és a Supergrass hallgatásának lenyomata elsősorban az első két számban köszön vissza (néhol azért később is), a második, The Turning című opusz amúgy is kiemelendő, nemcsak mert az album egyik legjobb teljesítménye, hanem mert a Gallagher fiúk utóbbi hetekben (újra)indított Radiohead-ellenes nyilatkozatháborúja után igencsak furcsán, mondhatni pofátlanul hat a Faust Arp akkordjainak megidézése (nyúlása) a dal utolsó másodperceiben. A Beatles-analógiától annyira nem szabadulunk, hogy még Harrison szitárőrületét is híven követi a banda a To Be Where There's Life-ban. Kifejezetten kellemes színfoltja az Oasis látótér-tágulásának, hogy a (Get off Your) High Horse Lady Moby Natural Bluesának szinte a testvérdarabja lett, némi egyedi ízzel megspékelve. A legizgalmasabb építőkocka a Dig Out Your Soul zenei világában azonban az Oasis Oasisre gyakorolt hatása. A legslágeresebb trekkekben (The Shock of the Lightening, Falling Down) pont a felvállalt önreflexió, a futószalageffektus érvényesülése a legjobb, nevezetesen, hogy az Oasis mer Oasis lenni, vállalja, hogy gyakran felszínes zenét csinál és hogy a tagjai a lelkük utolsó kis darabkáját is eladnák némi sikerért és pénzért. Helyes. Ezt a zenekart ezért szeretjük (másért nem is lehetne), a termékért, amit megbízhatóan szállítanak, mondhatni ellenszenves, de jó dílerek ők, slágergyárosok, igazi, jó zenészek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése