Képzeljük el, hogy van olyan ország is, ahol még nem pusztítottak olyan környezetszennyezően prosztó előemberek mint az isteni igazságszolgáltatás által a múltra és jövendőre vonatkozó minden emberi gyarlóságunkért kiutalt Irigy Hónaljmirigy. Amennyiben megoldható, hogy ilyen nézőpontból tekintsünk a világra, a cikk minden maradandó károsodás nélkül továbbolvasható. A világ jobbik felén ugyanis a humoros zene/zenei humor nem szitokszó, még akkor sem, ha az ilyen zenekarok néha kissé komolyabban is veszik magukat a(z amúgy a maga nemében zseniális) Belgánál, példának okáért. Így lehet sokak kedvence a Flight of the Conchords, a Tenacious D, vagy ezen poszt tárgya, az Art Brut. Az a csodálatos ebben a félig német, félig amerikai zenekarban, hogy túl azon, hogy Eddie Argos dalszövegeiben rendkívül szellemesen és talán még szabadabban csinál valami olyat, mint Jarvis Cocker, maga a zene is kiváló. Feszes, ritmikus, érzelmekkel finoman megspékelt, minőségi indie zenét csinál az Art Brut, amiért feltehetőleg azok is szerethetik, akik egy büdös szót sem értenek az olyan finom szövegekből, mint: "I know there's somewhere I'm supposed to be / And I'm gonna get there eventually / But when I'm travelling from A to B / I'm avoiding my responsibility / And I love the thrill of being last / Bus and trains don't go that fast", illetve: I only dance to songs I like / So I was sat down most the night / (...) / I found a bruise on my arm, one on my knee / I can feel some more in a place I can't see".
Az Art Brut ismét hozta a formáját, hasonlóan szórakoztató lemezt kaptunk mint az első kettő esetében, most talán még hangsúlyosabb, még komolyabban vett zenével.
PS: Ja és hogy negatívum is legyen azért: ha már egyszer egy zenekarnak komoly erőssége a szöveg, nem kéne ennyiszer az ismétlés hibájába esni, tessék több versszakot írni. Nem fáj az annyira.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése