Ilyen előzmények után jelent meg – vagy egy év csúszással – a Kiscsillag zenekar második lemeze, az Örökre szívembe zártalak. Ami elsőre szembe(fülbe?)tűnik az új dalokat hallgatva, hogy bátrabban szakítanak Lovasi András és Leskovics Gábor dalszerzői múltjával mint korábbi szerzeményeik, nem igazán érzünk Pál Utcai Fiúk vagy Kispál és a Borz utóhatásokat, előbbieket azért sem, mert ezúttal szinte végig csak Lovasi énekel a lemezen, utóbbiakat pedig csak bizonyos gitármanírokban, de ezek nem hogy bocsánatos hatások, sokkal inkább szívderítőek.
A lemez egyik legnagyobb erőssége, hogy Lovasinak végre lett témája, nevezetesen, hogy milyen szar itt élni, mármint nem úgy általában, hanem ma, Magyarországon (A pénz miatt, Az a világ nincsen), méghozzá a borostás, kedvetlen, kiégett, széteső életét szenvtelenül szemlélő negyvenes férfi szempontjából, akire leginkább az Elegáns tűnődés és a Szomszéd sorai jellemzők: „Szétállítottam a gombokat / nem megy a készülék. / Talán egy elegáns tűnődés? / De nincs, amin tűnődnék. / Nézem magamat a tükörben / hogy lóg a farkam / most azt játszom, hogy itt vagy / Már el is takartam. / Nincs mit ragozni. / Nincs mit tagadni. / Nincs mit”; illetve: „Nem akarom végignézni / hogy elkopik az asztal / hogy elfordulsz az ágyon / hogy esszük a krumplit a szafttal / Eggyel odébb lakom / A sövény felett lesek / A gyerekek hogy meg nőttek / Jó szomszédod leszek neked”. A lemez abszolút főszereplője azonban nem az általában vett negyvenes pasas figurája, hanem sokkal inkább a nagybetűs Idő, ami néha úgy tűnik, csak álldogál itt Magyarországon (Jó napot, Az a világ nincsen, illetve a Szomszédban: „Betont kever az idő”.), máskor mintha mi magunk is igyekeznénk megállítani (ahogy az egész lemez kezdődik: „A világ állásán parázó, múlásán nevetők, / könnyű léptű halált hozók és ólmos szeretők, / az érdeklődve néző kutyák a tompa csillagok, / mind tologatják a belső időt, de a végén mind halott.”) Természetesen nem kell mindenáron valamilyen magasabb koncepciót belelátnunk a cédé szövegegyüttesébe, a rendezőelv nagy valószínűséggel inkább zenei volt mint szövegközpontú (dacára az olyan szép egymásra rímelgetéseknek, mint a Jó napot!-ban bemutatott szomszéd-archetípus esetleges visszaköszönése a Szomszéd című számban, természetesen, ami a legizgalmasabb, száznyolcvan fokban elfordított kontextusban).
Maga a zene érettebb és összetettebb mint az előző lemezen (Greatest Hits Vol. 1) volt. Érződik rajta az egyéves továbbérlelés, ami ezúttal nem ártott, hanem kifejezetten használt a félkész állapotban már koncerten is bemutatott daloknak. A tempó inkább gyors, a két lassú szám, a hátborzongatóan placebosan induló Nehézbörtönsúlyzó és az elmúlt évtized toronymagasan legszebb Lovasi-balladája, a Fecskés kiemelkedően jóra sikerültek. Maga Lovasi is érezhetően sokat fejlesztett gitárjátékán, ezt már a legelső számban (Örökre) is megfigyelhetjük, mikor egyenrangú gitárosokként együtt szólóznak Leskoviccsal. A lemez két fontosabb zenei újítása, a zongora (Légy szíves, Igazságos) és a hármashangzatokkal színezett vokálok közül az előbbi nem igazán tud szervesen beilleszkedni az album hangzásvilágába (bár nem kell közvetlen összefüggést keresni, mégis a két zongorával színesített dal az album két leggyengébbje, holott az Igazságos régi verziójában még kifejezetten jó szám volt), utóbbi annál inkább, a három vokálhang helyenként egészen gyönyörűen funkcionál, mint például a Szomszédban.
Azokra a rajongókra is gondolva, akiknek egy-egy szám régebbi verziója nőtt inkább a szívéhez, a Kiscsillag legénysége volt olyan figyelmes, hogy külön blogot indított ( http://orokre.blog.hu ), ahová az ígéretek szerint felkerülnek ezek a régebbi változatok is. Összességében, ha nem is a Velőrózsák szintjén, de újra egy hallgatható és szerethető, nagyon is élvezetes lemezt kaptunk Lovasi Andrástól és aktuális kollektívájától.
(utánközlés, eredeti megjelenés: Folyam, I./1.)
2 megjegyzés:
sokat tanultam
a Bandi a hegyrőllel viszont igazságtalan voltam, a két említett kispál-lemeznél azért sokkal jobb
Megjegyzés küldése