Trent Reznor egyértelműen napjaink egyik nagy őrült zsenije. Megosztó személyiség - vagy utálják, vagy nem, de ha nem, akkor nagyon nem. Egyszemélyes zenekara a Nine Inch Nails egyrészt egyike az emblematikus rocknagyágyúknak, másrészt az egyik legfelszabadultan kísérletező zenei prodzsekt, harmadrészt hiperaktivitásban szenved. A tavaly megjelent bravúros Year Zero után nem telt bele sok idő és már év elején jött a Ghosts tetralógia, négy lemeznyi (változó mértékben érdekes) instrumentális számmal. (Hogy letudjuk ezt a kört is: újabb csatlakozó a Radiohead forradalomhoz: a Ghosts első cédéje és a The Slip első két kislemeze, sőt maga a The Slip is ingyenesen letölthető a zenekar honalpjáról.)(Érdekes megjegyezni, hogy Reznor az új lemezen is bevont más zenészeket is a munkába, nevezetesen Josh Freese-t, Robert Fincket és Alessandro Cortinit, akik közül utóbbi már a Ghosts munkálataiban is jelentős részt vállalt).
A villámgyorsan felvett és kiadott The Slip hasonló felépítésű anyag, mint a Year Zero volt, Reznor itt is a lemez első felére gyúrt, de arra nagyon, a másfél perces intro (999.999) után sorra jönnek a jobbnál jobb (és a Year Zero slágeresebb vonulatát képviselő) trekkek: 1.000.000, Letting You, és az utóbbi idők egyik legjobb NIN singleje, a Discipline. A második kislemezre kimásolt Echoplexszel, ha a színvonal nem is, a kreativitás mértéke jelentősen visszaesik, majd a lemez második felén stagnál is (Head Down, az üdítően könnyed hangszerelésű, ám végül elkent, nem elég jellegzetes diszharmonikus zongoradarab Lights in the Sky, illetve a Ghosts világát megidéző, leginkább szünetkitöltő funkcióval bíró, együttesen összesen 12 perc hosszú instrumentális zajorgia blokk, Corona Radiata és The Four os Us are Dying). Reznor hangját a hangszeres rész után már csak a zárószámban, a lemez elejéhez hasonlóan a torzított gitárok és kacér, popos dob/dobgép ritmusok vezérelte, ám kicsit jellegtelen Demon Seedben halljuk viszont. A végeredmény bár impozáns színvonalú, igényesen polírozott lemez, amelynek a Year Zerohoz (és pláne a Ghostshoz!) képesti tömörség igen komoly erénye, talán egy kicsit mégiscsak elsietett alkotás, legalábbis amennyiben elfogadjuk azt a feltevést, miszerint az Echoplex, a Head Down, a Lights in The Sky vagy a Demon Seed kis munkával sokkal érdekesebb és karakteresebb dalok is lehettek volna. A helyzet azonban nem olyan rossz, mint amennyire ebből a posztból kitűnik, a The Slip egy nagyon kellemes és igen hallgatható lemez, szépen illeszkedik a Nine Inch Nails óperenciás tengert rekesztő életművébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése