A Blood Banket immáron egy három tagú Bon Iver vette föl, nem pusztán a művésznév mögé rejtőző Justin Vernon. Ez mindjárt a legelső, címadó dalban érződik a lemezen, a dob kifejezetten jót tesz Bon Iver néhol kissé szétfolyó dallamainak, még érzékletesebb a fokozás és a lágy gitár- és énektónusokat immár van mivel ellenpontozni. Maguk a számok nagyjából ott veszik fel a fonalat, ahol Justin a 2007/08-as (kétszer is megjelent a lemez) For Emma, Forever Agon abbahagyta, tehát a legjobb formában, ismét klasszisokkal a zenei mezőny legnagyobb része előtt, a dalok bár továbbra is lassúak és szomorúak, élettel és életszeretettel teliek, méghozzá nem is az Emma lemez rideg, téli hangján, hanem valódi melegséget árasztva. A Blood Bank igazi Bon Iver klasszikus, a Beach Baby meghatóan kedves és ötletes kis dal, a Babys pedig immáron hangszeresen is újít a reperoárban: minimalista zongoraszólam kíséri végig a számot. A legkísérletibb azonban az új dalok közül mindenképp a bátran vocoderező és kizárólag az egymásrakevert vokálmanipulációk együttes, bizarr kórusát használó Woods. Bon Iver új dalai bár már nem hatnak azzal az átütő erővel, amivel anno a For Emma, Forever Ago, mint kisebb könnyűzenei paradigmaváltás letaglózta az embert, ugyanazzal az átütő erővel bírnak mint a nagylemezen. Reméljük, ez így is marad és Bon Iver, illetve immáron a három tagú Bon Iver bejárja a most még egyértelműen előtte álló utat, azok lesznek, amik már most is egy kicsit: élő legenda.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése