Besztof 2010 (I.): Futottak még

Na akkor kavarjuk meg egy kicsit a dolgot és osszuk el pár napra. Tehát úgy lesz, hogy ma az ún. honorable mentions kategória következik, tehát azok közül szemezgetünk, akik nem jutottak be az ötvenbe. A játékszabályok tavaly óta nem változtak, tehát a versenyben idén megjelent hazai és külföldi nagylemezek, továbbá 15 percnél hosszabb játékidejű EP-k vettek részt, válogatáslemezek és koncertlemezek nem. Holnap jönnek a top helyezettek 11-50-ig, holnapután a 6-10. helyezettek, rövid ismertetőkkel, majd öt napon keresztül egy-egy hosszabb kritika az első öt lemezről (és a magyar mezőny legjobbjáról ráadásként). Az év amúgy szerintem jó volt, jobb mint a tavalyi, főleg a második felében sűrűsödött be az év, vagy lehet, hogy csak én éreztem úgy, mert akkor hallgattam meg sok mindent korábbról is. Nem mehetünk el szó nélkül a Kispál megszűnése mellett, egyszersmind a kiváló búcsúkoncert cd/dvd mellett sem, szép volt fiúk, elegáns, stílusos távozás. Ezt már csak azért is fontosnak láttam megemlíteni, mivel a koncertlemez, bármily jó is legyen, nem szerepelhet ugye a listán.
A listán, amin tehát ugyancsak nem szerepelnek ezek: épphogy csak lemaradt a Massive Attack kicsit uncsi, kicsit sötét, de mindenképp inkább kellemes mint ciki visszatérése, a Heligoland (51.), az egyre lejjebb süllyedő Kings of Leon Come Around Sundown-ja (53.), a Tokyo Police Club ígéretes, mi több, kiváló első lemezének szégyentelenül gyenge folytatása, a Champ (54.), a Deerhunter általános körberajongásnak örvendő, amúgy szép is, de általam eléggé unt Halcyon Digest-je (56.), a Grinderman ugyancsak unalomba (és unott önismétlésbe) torkolló Grinderman II (59.) lemeze, Neil Young amúgy kellemes csalódást nyújtó Le Noise-a (62.), Phil(ip) Selway erőtlen szólópróbálkozása, a Familial (63.), a Hot Chip új lemeze, a One Life Stand (64.), Eminem Recovery-je (65.), a The Dead Weather Sea of Cowards-a (66.), a KoRn erőlködése, a Remember, Who You Are (69.), az LCD Soundsystem-től a This is Happening (71.), amit, ha addig ütnek, sem értem meg, mit zabál annyira a nemzetközi kritika, a Linkin Park egyre szánalmasabb szerencsétlenkedése, A Thousand Suns (83.), Michael Jackson posztumuszlemeze, a Michael (89.) és Serj Tankian egyszerűen kínos parádézása az Imperfect Harmonies-on (93.).
Összesen 101 lemezt listáztam idén, ebből a százegyedik, a (mondhatjuk így is, ha muszáj) citromdíjas, a számomra torony magasan az év legrosszabb alkotása, a Crystal Castles II-es anyaga, ami leginkább nukleáris anyagokkal kínzott valahai mutáns macskák feldarabolása közben keletkező agonizáló vernyákolásra emlékeztetett, némi dobgépes püffögéssel.
Holnap már a jók jönnek. Addig is egy nagyon jó szám egy az ötvenről amúgy finoman szólva is lemaradó (96.) albumról, a Daft Punk Tron Legacy filmzeneanyagából.