Besztof 2010 (III.): 6-10

06 - Avey Tare: Down There

Avey Tare már az Animal Collective-vel bebizonyította, hogy az egyik legfontosabb ember napjaink zenéjében. Ettől még persze a szólólemez nem feltétlenül lesz jó. De az. Méghozzá nagyon, ötletes, dallamos, szép. Ha gonosz lennék, és hát mi más is, azt mondanám, hogy a Down There nem is különbözik túl sokban egy (jobban sikerült) AC-albumtól. Mintha a Merriweather Post Pavilion kisöccsét hallgatnánk. Hogy valamivel mégis halványabb lett nála, azért mégis tettenérhetjük (ennyiben bizonyított, hogy igenis, hiányzik azért a kollektíva többi tagja), de mivel nem sokkal és említett alkotás az évtized egyik meghatározó, kimagasló műve, ez még bőven rendben van. Mit rendben van, egyenesen nagyon jó. Amennyiben van ilyen zenekari tagok közti szólórivalizálás (és hát van, mindig van), fel van adva a lecke Panda Bearnek. (Legalábbis ezek alapján) Jó kis idők járnak, annyi szent.





07 - Vampire Weekend: Contra

Erről a lemezről egyszer már írtam itt és korábbi soraim alapján engem is meglepett, hogy végül ilyen magasan végzett a listán. Vagy talán a jó szereplés alapján lepett meg visszamenőleg, hogy mennyire ellenkezve fogadtam. Mindenesetre a VW letagadhatatlan érdeme, hogy a lemez, amelyet nagyjából egy éve hallgatok (újra és újra - ez már önmagában sem rossz), egyre inkább a szívemhez nőtt, egyre inkább megszerettem a számait és még magát a koncepciót is. Meg kell követnem a zenekart, ez az év egyik (szerintem szám szerint hetedik) legjobb lemeze.





08 - Sufjan Stevens: Age of Adz

Nehéz olyan egyszerre tisztességes (=művelt) ÉS jó ízlésű zenerajongót mondani, aki ne várta volna kiemelt figyelemmel Sufjan Stevens új anyagát. Stevens minden kétséget kizárólag ennek a kornak az egyik legnagyobb zenésze és zeneszerzője (legalábbis a könnyű műfajban, ha még létezik ilyen). Persze hatásvadász, persze sokszor a giccset súrolja, van, hogy bele is merül. E manírjai viszont olyan profizmussal, szakmai alázattal és főleg lélekkel, ösztönös, belülről fakadó muzikalitással találkoznak, hogy nem bánjuk. Már hogy a hatásvadászatot. És ha ezen a színvonalon folytatja, őszintén remélhetjük is, hogy kitart még pár évtizedig ez a vadászidény.





09 - Gorillaz: Plastic Beach

Nincs könnyű helyzetben a kritikus, hiszen míg a 2010-es Gorillaz-lemezről ír (nem mellesleg: elismerően), már a 2011-es szól a winampból, relaxációs céllal. A 11-es, ami, bár valóban nehezebben emészthető anyag, mintha összességében jobb zene lenne. De erről majd annak idején. Ami a Plastic Beachet illeti, az is jó zene. Jó, csak hát nagyon pop (műfaját tekintve is leginkább az a hiphop mellett), meg hozzáállására nézvést is. Sok a sztárvendég, akik persze mind nagyon kitesznek magukért, meg hát Damon Albarn is a legjobb (de vajon a legjobb legjobb?) formáját hozza, mégsem ezt szeretjük tőle elsősorban. És amennyivel több (az én olvasatomban: kevesebb) ez a lemez egy alternatív zenei kísérletnél, amennyire készebb és populárisabb, slágeresebb, stb., annyival lejjebb kerül az én listámon is (9.), mint amúgy kerülhetne. Tudniillik, ha van zenekar, ami aztán simán jegyezhetné akár az év albumát is, az ez. Csak nem ezzel a lemezzel. Majd talán máskor, mással. (Korábbi írás: itt.)





10 - These New Puritans: Hidden

A These New Puritans nagy lépésekben menetel előre, méghozzá a népszerűségre és a zenei teljesítmény színvonalára nézvést egyaránt. Holott egyre kevésbé médiabarát dolgokat csinálnak, mégis, nekik mintha valahogy elnézné a világ. És bár a Hidden szerintem azért nem az év albuma (ld. NME), igen jól sikerült, valóban mélyen szántó anyag. Kellemetlen, nehezen, sok próbálkozással befogadható, mondhatni posztmodern zene. Mégis, a szó legnemesebb vett értelmében: élmény. Olyan munka tehát, amivel - sok, hasonlóan posztvalami zenei lózunggal ellentétben - tényleg megéri bíbelődni. És, hogy a reklámszöveget is kifacsarjuk egy kissé, mivel a TNP még csak nagyon az elején jár és szemmel láthatóan nem áll szándékában elkurvulni, mondhatjuk talán, hogy egyszerre bizonyíték és ígéret. Elismerésem. (Mindez terjengősebben: itt.)