És akkor egy frissebb is. Tegnap jelent meg az első abból a négy kislemezes sorozatból, melynek darabjai adott hó 13-án jelennek majd meg, bevezetvén a The Cure szeptember 13-án megjelenő (egyes pletykák szerint dupla), tizenharmadik nagylemezét. A dolog érdekessége viszont mindenképpen az előző anyaghoz való viszonyulás, mivel a zenekar The Cure című 2004-es albuma meglehetősen megosztotta mind a rajongókat, mind a kritikusokat. Jómagunk királyi többese nemes egyszerűen istenítette azt a lemezt, amelyen Robert Smith együttese a Disintegration (na jó és kicsit az 1992-es Wish) óta először lelte meg saját slágeres-mélabús hangját egy, a kilencvenes évek végére jellemzőnél frissebb, áthatóbb hangzással. A The Only One hálisten ezt a vonalat követi, mondhatni, ott veszi föl a fonalat, ahol a The Cure-on eleresztettük, mind a The End of the World, Taking Off, Alt.End kislemezek, mind a The Cure nagylemez organikus zenei továbbfejlődéseként tekinthetünk erre a bútlegeken már halott és ezért nagy reménykedéssel várt, gyönyörű melankolikus dalra. Minden vágyunk (értem ezalatt a szept. 13-i nagylemez színvonalát is, melyből remélhetőleg híven ad ízelítőt ez a kislemez) így teljesüljön. A B-oldalas NY Trip is inkább a 2004-ben újra meglelt autentikus sound miatt fontos, dalként valóban nem annyira különleges mint A-oldalas társa, ha minden szám olyan erős lesz az egyelőre még cím nélküli nagylemezen, mint a The Only One, érthető, hogy miért maradt le róla, ám pont ezért nagyon is szerethető szám. Már nem emlékszem, kitől származik, de eszembe jut a mondás: az igazán jó együttesek azok, akiknek a B-sidejai is jók.
Hát íme.
(Legálisan ízlelhető: itt.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése